Bieg Piastow

Újabb 50 km, a Bieg Piastow

2017. március 3.

Tartuból elindultunk hazafelé, de az út Lengyelországon keresztül vezetett, és a Bieg Piastow 50 km-es Worldloppet verseny meg pont azon a szombaton volt. Így hát mit volt mit tenni, beugrottunk oda egy kicsit. 

Én elég fáradt voltam, de volt még pár napunk a versenyig, és még síre is tudtunk állni két napot. Elmentünk a race office-ba, hogy egyáltalán benevezzek, mert én még nem voltam. Közölték, hogy csak a legutolsó csoport, legutolsó hullámában indulhatok, úgyhogy ha nekem ez jó, akkor hajrá. Mivel nagyon válogatni nem tudtam, így jó volt. Aztán otthon alaposabban végig gondoltam ezt. Ati a 4. csoportból indult, mert időeredmény alapján oda osztották be. Aha, szóval ha idő alapján osztanak be, akkor az összes nyugger és turista előttem lesz. Ez nem olyan jó, mert elég nehéz lesz tőlük haladni, úgyhogy eldöntöttem, belógok, és elindulok én is a 4. csoporttal. Ez volt a terv.

Első nap kimentünk edzeni. Nem tudtuk milyen idő van fent a hegyen, mert mi kb fél órányira laktunk a sípályától. Lent tavasz volt, de amikor felértünk a hegyre, ott ítéletidő. Felhős volt az ég, esett a hó, és tombolt 35 km/órával a szél. Ki se nagyon akartunk szállni a kocsiból. Ott döntöttük el, hogy milyen waxot tegyünk fel a lécre, mert nem akartam skatingezni. Elővettem egy Swix ezüst klistert és feltettük. Utána ültünk rögtön tíz percet a kocsiban, hogy felmelegedjen a kezünk. 

Elindultunk ki edzeni, bár egy porcikám sem kívánta. A stadionban keringtünk vagy 10 percet, hogy találjunk már valami pályát, amerre el lehet indulni, de nem nagyon volt megcsinálva sehol. Aztán egyszer csak ráakadtunk egy nyomra, és az rávitt a versenypályára a 7-es kilométernél. Elindultunk, volt classik nyom is húzva, úgyhogy teljes volt a boldogság. Ahogy bekanyarodtunk a fák közé, ott már nem fújt a szél, nem is volt hideg és a hóesés is elállt. 

Mentünk szépen a pályán, ami nagyon kis lankás volt, egy hegy volt csak benne, de az sem hosszú. Párosbotozós, futós. Így mentünk vagy 20 km-t, tök örömsízés volt. Gondoltam, ha ilyen lesz a versenyen is, akkor én ezt imádni fogom. Elvileg a szintrajzot nézve a pálya első 3-4 kilométere egy hegy volt, utána visszafordult, bejött a stadionba, és úgy ment ki azon az úton, amit mi is megtaláltunk. Tehát, az első pár kilométert túlélve kb 20 km-ig egy nagyon szuper, jól futható pálya lesz. Ez az én versenyem gondoltam, ilyen kellett volna a VB-re is, és akkor megmutathattam volna, hogy milyen szép technikával futok :-)

Visszaértünk  a stadionba, és aznapra be is fejeztük az edzést. Este Zsolttal konzultáltam a waxolásról, mert ahogy néztük az időjárás előrejelzést, szombatra, a verseny napjára melegebbet mondott. Zsolt azt mondta, hogy tegyünk még bele pirosat is, ha meleg lesz, a hó különben is elég kásás, vizes volt.

Másnap is kimentünk síelni, de amikor felértünk, akkor fent megint jó vacak idő volt. Brutál szél, felhős ég, és eső-hódara esett váltakozva záporszerűen. Tettünk fel a lécre egy kis pirosat is, aztán visszaültünk a kocsiba, mert épp esett az eső. 

Elindultunk ki edzeni, és mivel tegnap megnéztük a pálya első felét, ma a második felét terveztük be. Volt egy térképünk, ami ugyan jelölte a versenypályát, de hihetetlen kacskaringós volt, olyan, mint a Jizerska, ami amúgy a hegy túloldalán, csak pár kilométerre volt innen. Ennek a helynek a neve Jakuszyce és a lengyel-cseh határon van.

A térkép alapján meghatároztuk a tegnapi kiszálló, és egyben mai beszálló pontot. Elindultunk felfelé egy steigen, ami elég hosszú és húzós volt. Na gondoltam, visszavonom a tegnapi áradozásomat, ezen a hegyen el fogok készülni. Aztán végre felértünk és elindultunk az általunk vélt pályán, de a kilométer számozások velünk szembe jöttek. Akkor valami nem jó, itt nekünk is az ellenkező irányba kell menni. 

Megfordultunk, de hiába törtem a fejem és néztem a térképet, egyszerűen nem jöttem rá, hogy akkor most melyik úton is kellett volna jönni, és mi végül is most melyik úton mentünk oda? Mindegy, a 25-ös kilométernél szálltunk be a pályába, és ez valahol a hegyre felfelé vezető úton volt. A szintrajzon láttuk, hogy kb 22-26-ig meg kell futni egy hegyet, örültem, hogy nem azon az úton, ahol mi jöttünk, mondjuk nem tudjuk, hogy az eredeti pálya milyen lesz. 

Mentünk fel a hegyre, ami kellemesen hullámzott, kicsit több szinttel, mint tegnap, de még így is egy nagyon jól futható pálya volt. Elsíeltünk a majdnem 36. kilométerig, ahol a pálya hátsó, utolsó 10 km-es hurkához lehetett tovább menni,  meg ha a másik irányba fordultunk, akkor vissza a stadionba. Mi visszacsúsztunk, elég volt mára. A hegyen a hó nem volt annyira vizes, mint lent, sőt a nyom még itt-ott kicsit jeges is volt, úgyhogy én úgy döntöttem, hogy nem teszek bele pirosat. 

A hegy tele volt fenyőfákkal, gondoltam majd árnyékos lesz a pálya, nem kell az a piros. Amúgy nem tudtuk pontosan, hogy milyen idő lesz. Azt láttuk, hogy pont szombatra jön egy meleg front, de hogy ez mikor ér ide, fel fogja-e melegíteni a pályát is, vagy majd csak délután lesz melegebb, az lutri volt. Péntekre már kicsit melegebbet mondott, mint eddig volt, úgyhogy elhatároztuk, hogy feljövünk, megnézzük, megkérdezzük, hogy a hivatalos ajánlás mi lesz, aztán majd eldöntjük. 

Visszamentünk a kocsihoz. Összességében megnéztük az első steig kivételével a pálya első 20 km-ét, utána pedig a második steig kivételével a pálya középső 15 km-ét. A maradék 10 km már meglepi lesz. Eddig nem találtam rossznak a pályát, igazi classik technikában jól futható pálya volt. Tetszett. 

Másnap dél körül felmentünk megnézni a hó állagát, és begyűjteni a waxtippet. Ahhoz képest, hogy melegnek kellett volna lennie, megint nem sikerült neki, úgyhogy én végérvényesen meggyőztem magam a waxról. Nem lesz benne piros, és a swixtől az ezüst universalt teszem fel, mert elvileg +1+3 körül lesz a hőmérséklet, vizes, kásás lesz a hó, és ez a wax pont arra való. 

Bementünk az expora, ahol odamentünk a swix standhoz, és megkérdeztük a faszit, hogy mit ajánl. Erre ő elővette a mobilját, felment a swix alkalmazásra, megnézte, hogy az alkalmazás mit ajánlj és ő is ezt mondta nekünk. Én meg csak néztem rá nagy kerek szemekkel, hogy ezt nem hiszem el. Egy, létezik swix alkalmazás, ami waxtippet ad? Hát ez tök mókás, bár nem tudom mennyire releváns az ő tippje, mert rúd waxot ajánlott a 100% klisteres hóra, de akkor is milyen mókás, hogy van ilyen :-)

A másik, ami miatt kicsit nagyobbra tágult a pupillám, hogy a swixes faszinak ennyi volt a waxtippje. Kész, mehettünk haza… Zsolttal még konzultáltam azért, biztos, ami biztos, és nekikezdtünk waxolni. Ati reszortja a csúszó wax, az enyém a tapadó wax. Amíg ő feltette, én megírtam a Tartu élménybeszámolót, utána pedig feltettem az ezüst universal waxot egy erős alappal, amit bevasaltam, és kifagyasztottam. Ennek tartania kell. 

Eljött a verseny napja. Szép napos idő volt lent, de mint tudtuk, ez semmit sem jelentett fent. A rajt reggel 9-kor volt, akkor indult Justyna Kowalczyk is (többszörös olimpia és világbajnok), Ati a 4. blokkal 9.09-kor indult. Én elvileg a 13. blokkal mehettem volna. Leparkoltunk, ami elég problémás volt, mert a parkolók elég hamar beteltek, és mi csak az út mellett tudtunk parkolni, kicsit messzebb a pályától. Mindegy, akkor vigyünk mindent, és majd leadjuk az összes cuccunkat a megőrzőbe. 

Felsétáltunk a rajthoz, lepakoltunk, és kerestük, hogy hol lehet sível melegíteni, akartunk volna síelni egy fél órát a rajt előtt, de marcona őrök sehol sem engedtek rá a pályára. Egyszerűen nem lehetett sível melegíteni. Egy biztonsági őr bácsi leszólított, hogy te magyar vagy? Igen, Ön is? Ő nem, de 20 évet élt és dolgozott Magyarországon, ott él az exfelesége, meg egy egyik gyereke is. Olyan boldog volt, hogy magyarokkal találkozott, hogy be nem állt a szája, még le is fotózott engem, és lelkesen integetett, köszöngetett. 

Feladtuk a bemelegítő szándékainkat, visszamentünk a cuccainkhoz, levetkőztünk, felvettük a rajtszámot, leadtuk a zsákot, és elkezdtünk mi is tolongani a rajthoz vezető bejárónál. Egy helyen engedtek be minket rajtszám alapján, és vagy négyen álltak ott őrséget, nehogy valaki illetéktelenül bejusson. Én azért megpróbáltam belógni a 6-700-as mezőnnyel, bár nekem 1600-as volt a rajtszámom. 

Ott sunnyogtam, de ahogy beléptem, egy nő elém ugrott, megnézte a rajtszámomat és elkezdett károgni, mintha minimum az interpool körözne. Félre álltam, és jött egy kulturáltabb lány, akinek elmagyaráztuk, hogy szeretnénk együtt menni, és én nem vagyok olyan lassú, hogy az utolsó blokkból induljak, csak most jövök egy csomó versenyről és már csak a helyszínen tudtam benevezni, és jajugyanmár engedjen már be, nem számít az. 

Erre mondta, hogy ha együtt akarunk menni semmi gond, Ati elrajtol a saját csoportjával, aztán kiáll a pálya szélére és megvár engem, amíg én is a saját csoportomban elrajtolok, és majd akkor mehetünk együtt… Hát nem pont ezt akartam…

Mindegy Ati elviharzott, neki már mindjárt rajt volt, én meg már nem mentem vissza, ha már egyszer bejutottam, hanem próbáltam minden erőmmel láthatatlanná válni és eloldalogni. Először bementem a marcona őrök mögé, majd át a túloldalra, és onnan néztem, ahogy engedik be a csoportokat. Felvettem a sít, hátha mégiscsak be tudok lógni, de láttam, hogy a beengedés után, ahol mindenki csatolta fel a léceit, ott állt egy sor katonaság, és szintén a rajtszámokat csekkolták. 

Itt kérem, rend volt, pláne úgy, hogy mindegyik minimum két méteres szép szál legény volt, nem szívesen kötözködik velük az ember. Kezdtem belenyugodni, hogy nem fogok egy perccel sem előbb elmenni, de akkor megláttam, hogy engedik be az 1400-1500-as csoportot, és jött velük egy 1600-as srác is. Na nekem sem kellett több, mentem én is, beálltam mellé a legszélső nyomba. 

Elindultunk a rajtvonal felé, mire az egyik hatalmas katona odaállt elé, hogy bizony itt ő nem megy sehová, és kiszedték a nyomból. Én meg gyorsan tovább mentem lapítva, nehogy észrevegyenek. Ott álltam a rajtvonaltól 3 embernyire, lapítok, mint a nyúl, és erre odajön hozzám egy srác mikrofonnal meg kamerával, hogy mi a véleményem a versenyről, és nekem ez hanyadik meg ilyenek… Ennyit a sunnyogásról… Beszéltem neki, és egyszer csak elindultunk. Na gondoltam engem innen már vissza nem szednek. Nem hiszem, hogy sokat nyertem, mert kb 1-2 csoporttal indulhattam előbb, mint kellett volna, de akkor is. Jó volt ez így, kicsit rendhagyónak kell lenni…

Az első pár méteren máris rájöttem, hogy óriási hibát követtem el. Nem tudtam hány fok volt, de az biztos, hogy melegebb, mint az előrejelzésben volt, és én túlöltöztem. Rajtam általában egy réteggel mindig kevesebb van, mint Atin, de így is éreztem, hogy már az elején baromira melegem van. Szívem szerint megálltam volna és levetkőztem volna, de hát ugye, ezt akkor már hogy…? 

Elindultunk felfelé a „hegyre”, ami nem is volt akkora hegy, mert simán tudtam rajta futni. És ott volt előttem az az iszonyú mennyiségű embertömeg, akiket mind lehetett megelőzni. Én még életemben nem síeltem ennyit két nyom között, mint itt, folyamatosan mentem el az emberek mellett. Először váltogattam a nyomokat, egyikből síeltem a másikba. Simán a nyomváltásokkal összesíeltem a verseny folyamán plusz 5 km-t még az 50-hez.. A Vasaloppet óta nem váltottam ennyit nyomot, aztán rájöttem, hogy tök felesleges visszaállni a nyomba, így folyamatosan a két nyom között mentem és bujkáltam az emberek között. 

Elértünk az emelkedő tetejére, és onnan vissza kellett csúszni a stadionba. Beálltam a nyomba, be nem volt benne köszönet, kiálltam belőle és úgy mentem el mindenki mellett, alig fértem el a sok hóeke között. Már ott is voltam a 7 km-nél, innen ismeretem a pályát 20 km-ig, tudtam nem lesz gond. De egy dologgal mégis volt. Az az rengeteg ember, kb 1500 totálisan szétsíelte a nyomot, és nem tett jót a hó minőségének sem ez a tömeg. Kenődős, kásás, vizes hó volt, nyom nélkül, amin csak úgy riszál a léc, és szerintem nagyon meleg volt, a wax elkezdett kirúgni. 

Hát ez nem tartott sokáig gondoltam, de akkor mit kellett volna feltenni? A dög meleg miatt mégiscsak jól jött volna egy kis piros bele, de továbbra is úgy gondoltam, hogy az ezüst universalnak itt helyt kellene tudni állnia. Persze, helyt állna az ilyen hóban egy normális pályán, ahol van nyom és nem megy rajta 1500 ember, de egy szarrá síelt pályára milyen wax való? Mert kb kismillió waxunk van, hideg hóra, meleg hóra, vizes hóra, jeges hóra, firnes hóra, kis szemcsés hóra, nagy granulátumos hóra, friss hóra, műhóra stb, de kegyetlenül szétsíelt hóra nincs wax. Egyiknek sincs ráírva a dobozára, hogy szarrá síelt pályára. 

Visszagondoltam, hogy Zsolttal mit értekeztem, de rájöttem, hogy azt nem kalkuláltuk bele, hogy ha 1500 ember szétsíeli a pályát, az már egy teljesen más minőség lesz (mondjuk ezt minőségnek semmiképp sem lehet hívni), és Zsolt tökéletesen waxol Emőnek és nekünk is ő waxolt a VB-n, de ott 20 percet voltam a pályán, egyéni indításban, egy jól előkészített pályán, itt meg elindultunk egyszerre 1500-an és kint vagyunk min 4-5 órát, és folyamatosan melegszik az idő meg a hó. 

Aztán a célban megtudtuk, hogy kicsit extrém időjárás volt, amire ők sem számítottak, mert reggel a -1 fok délutánra +10-re melegedett fel, és egy felső sem volt az égen, végig tűzte a pályát a nap. Na, erre waxoljon valaki olyat, ami 50 km-en keresztül kitart. Aztán ha sikerül neki, akkor jelentkezzen nálam, mert azonnal alkalmazom.

Jött az emelkedő, amit az edzésen nem találtunk meg, de szerencsére nem volt nagyon meredek, csak hosszú. 4-5 km emelkedőt már megérez az ember, pláne ilyen wax-szal. Érezni lehetett, hogy tavasz van (és közeledik a húsvét), mert itt is mindenki a hímes tojás technikával ment, vagy hernyózott. És az állandó csúsztatós technikával próbálkoztam, amikor szinte alig emelem meg a lábam, mert úgysem tudok ellépni, hanem folyamatosan csúsztattam az emelkedőkön is. 

Eszembe jutott Rosivall Zoli korábbi tanácsa, hogy figyeljek arra, hogy minden ellépésnél folyamatosan toljam a csípőmet. Erre figyeltem, és ez tökre bejött. Ha kiálltam a nyom mellé, hogy lépjek, az rosszabb volt, mert azon a kenődős havon összevissza csúszkált a léc. Így maradtam a nyomban és úgy kúsztam felfelé, de ez a technika még mindig gyorsabb volt a többieknél, így még mindig folyamatosan előztem. 

Megvan azért a szépsége is a hátulról való indulásnak, nem csak a hátránya. A folyamatos előzés miatt úgy érzi ez ember, hogy hű de jó vagyok :-) Viszonylag hamar utolértem az 1200-1000 rajtszámúakat, aztán jöttek az ezer alattiak, és amikor 1663-as rajtszámmal elmentem a 700-asok mellett, akkor az már köztük is elismerést váltott ki. Lehet emiatt egy csomóan szövegeltek nekem, de amikor visszaszóltam, hogy english plíz, akkor mindenki elkezdett a másik irányba nézelődni. Aha, tehát a lengyelek nem beszélnek valami jól angolul, ezért sosem tudtam meg, hogy mit akartak.

Mentem tovább, már voltak 600, sőt 500-as rajtszámok is. Ebben az a jó, hogy a jó 600-asok már rég elől voltak, csak a nem túl jók maradtak itt, azokat meg mind előztem, engem így viszont kb az egész verseny alatt nem előzött meg senki. Nézegettem az embereket, hogy itt mit produkálnak. Egy lány volt menyasszonyi fátyolban, egy bácsival találkoztam, akinek tehénkolomp volt a nyakában, és 3 olyannak találkoztam, akiknek az övtáskájukban volt egy rádió, és úgy versenyeztek, hogy közben rádiót hallhattak. Gondolom hosszú idővel számoltak.

Felértem a hegyre, onnan jött a hullámzás. A hegy tetején tudtam, hogy lesz egy wax szerviz, ahová megbeszéltem magammal, hogy kiállok, mert az a pár perc kiesés, bőven meg fog térülni. Megtaláltam a waxost, aki épp a hőlégfúvó beindításával próbálkozott  sikertelenül, miközben sorbaállás volt hozzá. Na akkor nem ez a fickó fog életet menteni, és mentem tovább… Emlékeztem, hogy még egy lesz valahol. Annyira vacak volt már a waxom, hogy osztottam szoroztam, de arra jutottam, hogy megéri kiállni, ha nem kell sorban állni. 

Elértük a pályán azt a lejtőt, amit az edzésen megjegyeztem, hogy itt túl éles a jobb kanyar, figyeljek oda, de most még botoztam is, mert annyira lassú volt. Elérkeztünk a pályának arra a pontjára, ahol a második edzésen visszakanyarodtunk a stadionba, és innentől már tök ismeretlen volt a hátralevő rész. Jött a hegy, amit láttunk a szintrajzon, de előtte még volt egy frissítő is. Ittam 4-5 pohár innivalót, és már indultam is tovább, amikor a perifériás látásomban megjelent egy srác, klisterrel a kezében és láthatóan unatkozott. 

Satufék, visszamentem hozzá, és kértem, hogy csináljon valamit a lécemmel, mert ez így nem mehet tovább… Feltett rá valamit, és már mehettem is fel a dombra. Kb 3 percet vett igénybe az aktus, de megérte (egy darabig). A dombon el tudtam lépni, úgy suhantam felfelé, hogy öröm volt nézni. Volt a pályának egy kb 1 km-es szakasza, ahol a mezőny első fele jött velünk szembe. Hát elég meggyötört fazonok voltak, úgyhogy kezdtem izgulni, hogy vajon mit rejt a pálya hátsó fele. 

Nagy sokára felértünk a steig tetejére, és onnan egy lassú lecsúszás következett, ami egy jól kifagyott pályán nagyon élvezetes lett volna, mert technikás lejtők voltak, sok kanyarral, de most csak sok párosbottal. Leértünk az aljába és elindultunk már megint felfelé. Ez a rész új volt, és még a szintrajzra sem emlékeztem nagyon, hogy mi vár itt ránk. Hát egy jó kis hosszú emelkedő volt, amit már egyáltalán nem kívántam. 

A sráccal folytatott klisteres aktus már elvesztette a jelentőségét, ugyanis a waxom újra nem volt sokkal jobb, mint a többieké. Lassan felértünk erre a steigre, és tudtam, már alig van hátra valami. Jött a közös rész, majd jött az edzésről már ismert szakasz, ami bevitt a stadionba. Ez volt a legrosszabb. Elvileg lejtő volt, egy kb 3 km hosszú egyenes, széles lefelé, ahol most annyira lassú volt a léc, hogy végig hajtani kellett magamat. Hiába ültem be, megállt. Ez a 3 km borzasztó lassan telt, talán ezt a részét utáltam a legjobban az egész pályának. Leértünk, ott voltunk a stadionnál, és már csak az 1 km volt hátra. Megtáltosodva – ez a waxomra is igaz volt – finisheltem a célegyenesben. Jaj, de jó volt megérkezni…

Atit keresetem, hogy hol van, de nem találtam sehol. Elindultam az öltözők felé, és megtaláltam a léceit. Odamentem lepakolni az enyémeimet is, és akkor megláttam, hogy ott ül bent az öltözőben. Hát te…? :-)

Kicsivel jobb időt mentem, mint Sapporoban, bár az skating volt, ami gyorsabb, és ott gyors, kifagyott pálya volt, itt meg +10 fok, de valahogy nem tudom átlépni önmagamat. Nagyjából standard 11km/h átlaggal futom az összes versenyt, az első kilométertől az utolsóig, tök mindegy, hogy hideg van, meleg van, sok az emelkedő vagy gyors a pálya, hóvihar tombol vagy +10 fok van, skating vagy classik, 42 km vagy 90 km a táv. Abszolút megbízható versenyző vagyok, mindig meg tudom mondani Atinak, hogy mikor fogok beérkezni mindentől függetlenül. 

Az első hosszú távú versenyem a Fél Vasa volt, az 45 km volt. Ott is kb 11 km/h-val mentem, meg nagyjából azóta mindenhol. Ez most vagy azt jelenti, hogy nem fejlődtem semmit, vagy azt, hogy nagyon stabil vagyok, jó alapállóképességgel, mert az első km-t és az 50. km-t is ugyanabban a tempóban futom. Én inkább a második igazságot vallom magaménak :-)

Kajáltunk amit adtak, aztán vettünk egy újabb sapkát, mert abból soha nem elég, kicsit még élveztük a fílinget, és lassan elindultunk a szállásunk felé. Ott összepakoltunk, és átautóztunk Prágába, ahol az ilyenkor szokásos szálláson lepakolva elmentünk a szokásos étterembe és megettük a szokásos knédli-sör vacsoránkat…. :-)

Most végre itthon vagyunk. Egy pár napig semmit sem fogok edzeni, és egy hónapig sehol sem fogok versenyezni. De utána folyt.köv….. :-)

A többi képet itt találod.