König Ludwig Lauf
2015. február 1.
Ezen a hétvégén rendezték meg a
43. König Ludwig Lauf-ot, ami idén 46 km hosszan tekergett az Ammergauer
Alpokban. Szombaton rajtolt a skating verseny, vasárnap pedig a tradicionális
klasszikus stílusú verseny.
Pénteken kicsit kimentünk
csúszkálni, ismerkedni a pályával, de mivel ránk sötétedett, így a kritikus emelkedőket
nem tudtuk már megnézni. Na nem baj, majd szombaton. Kocsiból nézve a pálya
totálisan lapos (leszámítva azt a kb 3 db emelkedőt), pont olyan, amit elvileg
tapsikolva lehet ünnepelni, hogy na itt aztán milyen könnyű lesz futni, és
milyen jól fogunk menni….
A látszat néha csal… :-)
Szombaton megnéztük a skating
rajtját, utána sílécet csatoltunk és elindultunk pályabejárásra, hogy az
emelkedőket megismerjük. Nem akartunk túl sokat menni verseny előtt, de annyira
szép idő volt, hogy csak csúsztunk jó pár kilométert így is.
A pálya vonalvezetése sokáig
kérdéses volt. Tavaly nem is tudták ezt a kört megcsinálni, amit idén
futottunk. Most is kritikus volt, mert két héttel ezelőtt még csak 5-7 cm hó
volt, de azóta esett egy egészséges mennyiség, így egy nagy körben meg tudták
csinálni a 46 km-t. A verseny előtt pár
nappal lekerült a netről a magasság profil, így nem tudtuk, hogy milyen
szintemelkedések lesznek, és azok pontosan hány km-nél. Ezt azért jó lett volna
tudni.
Mindegy, azt láttuk, hogy az egész pálya gyakorlatilag lapos, nagy rétek
vannak, amiken kígyózva tekergették az embereket, többször 3-4 fordulót is téve
egy-egy területen. Verseny előtt még azt gondoltam, hogy milyen jópofa lesz
majd látni a többieket, de menet közben az volt a tapasztalat, hogy borzasztó
fárasztó így menni, olyan, mintha egy helyben tekeregnénk, és egyáltalán nem
haladnánk semennyit a cél felé.
Amúgy nagyon szép volt a környék
és a pálya is. A rajt egy nagy rétről indult és felmentünk Ettalba, ahol
elfutottunk egy gyönyörű bencés kolostor előtt. Utána be az erdőbe és jött az első
felfelé. Utána hosszasan rétek, kacskaringók, pici erdő, majd megint rét, újabb
tekergés, majd egy váratlan emelkedő, mert erről fogalmunk sem volt, majd jött
a Linderhof, ami Lajos király csodálatos vadászkastélya, és közvetlenül ott vezettek el előtte
minket. Sok versenyző megállt fotózni, annyira szép volt.
Azután egy baromi
meredek felfelé, majd egy hosszabb lefelé következett. Itt voltunk kb 26-27
km-nél. (amúgy a kilométer kitáblázás hagy némi kívánnivaló maga után. Többségében
5 km-ként volt kitáblázva a pálya, de sztem ebből is lespóroltak párat, így
általában fogalmunk sem volt, hogy mennyi van még hátra)
Szóval kb 26-27 km-től
a célig csak lapos, rét, kígyózás, tekergés volt. Amikor már azt hittem, hogy
na most már mindjárt…, na akkor fordítottak egy 180 fokot és indulás vissza az
ellenkező irányba...
Ami az időjárást illeti, hát volt
minden. Reggel a rajtban még szép idő volt, de nagyon hideg, utána kb 15km-nél
elkezdett szakadni a hó, esett sokáig majd abba maradt. Kisütött a nap, majd
újra felhők és hószállingózás, kis szél. Utána megint szakadt a hó, majd csak
szállingózott, majd elállt, újra szakadt, kicsit, nagyon…… Erre waxolj…! :-)
A reggeli waxunk amúgy jó volt,
de onnantól, hogy eleredt a hó, borzasztóan belassult a léc. A párosbotozásnál
mire újra kiegyenesedtem már megállt alattam, pedig növeltem a frekvenciát, de
még így is nagyon nehéz volt. Megtanultam már törzsből, nem pedig karból
botozni, de ilyen sok kilométeren keresztül párosbotozni úgy, hogy baromira nem
csúszik iszonyat sok energia. És mivel nem voltak lejtők, hanem végig lapos
volt, vagy konstans sunyi emelkedő, amit nem látsz ugyan, csak érzékelsz, így semmit
nem lehetett pihenni. Minden egyes méterért meg kellett küzdeni, így ez a lapos
verseny sokkal fárasztóbb volt, mint a Jizerska, ahol voltak emelkedők és
lejtők is dögivel.
Aztán az is egy jó tapasztalat
volt, hogy 46 km az már igenis hosszú táv (nem mintha ezt nem tapasztalnám) és
a csúszówaxot sem ártana mondjuk két rétegben feltenni, mert elég hamar lekopik
és kb csak az nem csúszott el mellettünk lefelé, aki hóekézett, pedig én eléggé
kamikaze stílusban nyomom a lejtőket :-)
Úgyhogy a waxolás megint nem
sikerült jól. A tapadówax a laposon való ellépős párosbothoz és a laposon való
futáshoz még jó volt, de már egy kisebb emelkedő is kifogott rajta. A friss,
puha hó miatt, meg a lekopott csúszówax miatt meg baromi lassú volt a léc, így a
kocsiból ünnepelt pálya kifejezetten nehéz versenyt hozott.
Bonyolult tudomány ez a waxolás,
olyan jó lenne megtanulni, annyira sok minden múlik rajta, pláne diagonal
versenyeknél…! :-)
Aztán voltak még problémák. Az
egyetlen hosszabb lefelén két senior harcolt egymással, közben pedig a talpon
maradásért és az életükért is küzdve. Én beültem mögöttük és így rájuk is
csúsztam, de annyira kalimpáltak, hogy veszettül kellett koncentrálnom, hogy ne
előttem essenek keresztbe a pályán. Végül kimentem a szűz hóba és így tudtam
mellettük elmenni.
A kontaktlencsések tudják, hogy milyen az, amikor sokáig nyitva
van a szemed, nem pislogsz, közben repesztesz lefelé és a menetszél kiszárítja
a szemet. Ezután ahogy pislogtam éreztem, hogy csúszik lefelé a kontaktlencsém.
Próbáltam felfelé nézni, visszatolni, de
sajnos kiesett…
Meg kellett állni, bot le, kesztyű le, és elkezdeni valahogy
visszatenni egy rét közepén vakon a lencsét. Megpróbáltam nélküle, de mivel a
rosszabb szememről esett le a lencse, így a felemás látással meg a 20 km
bólogatós párosbottal tuti elhánytam volna magam. Nem volt más hátra, valahogy
vissza kellett tuszkolni.
Szopogattam kicsit, hogy felmelegedjen, aztán
kivettem a számból, hogy visszateszem, de amint hideg levegő érte, rögtön elkezdett
pöndörödni a széle, és száradt ki. Ezt eljátszottam kb 4-5x és már teljesen
reménytelen volt, hogy sikerül. Mindig behajlott a széle, és már azt hittem
elszakad, vagy a hullámosodás megmarad, ami pedig elviselhetetlenné teszi a viselését.
Közben meg a nép csak úgy özönlött el mellettem. Áááá, kicsit sem volt bosszantó.
Végül, csodával határos módon valahogy sikerült visszatenni, és jó lett. Tükör
nélkül, azt az agyonnyálazott, leharcolt lencsét :-)
Utána kesztyű vissza, bot vissza és rohanás a bolyom után, akikkel addig mentem és akik már kb 6-8
perccel előrébb voltak…. Na ilyen sem történt még velem versenyen.
Aztán kb 15 km párosbot,
megszámlálhatatlan kurfli után felfedeztem a 45 km-es táblát, ami hatalmas
boldogság volt. Bevallom őszintén elfáradtam és ezt a sok kanyargást untam is,
és már nagyon vártam a célt.
Aztán belegondoltam, hogy egy hét múlva 56 km
lesz, a Vasaloppet meg pontosan 2x ennyi, és ez valami elképesztő gondolat
volt.
A verseny után azt éreztem, hogy inkább kútba ugrom, mint még egyszer
lenyomni ezt a kört. Tavaly a Vasan fantasztikus volt a wax, (azóta sem) ha
sikerülne idén is, akkor nem lesz akkora gond. Ott folyamatos a pálya, nem
ennyire fárasztó fejben, és folyamatosan sokan lesznek körülöttem, ami megint csak
jó, mert visz a tömeg. Sok a drukkoló, egy csomó frissítő állomás van, viszonylag
sűrűn történik valami, ami miatt nem annyira monoton és jobban elviselhető.
Persze 90 km az 90 km, és olyan hihetetlennek tűnik, hogy meg fogjuk csinálni,
de meg fogjuk csinálni!
A König Ludwig Lauf egy gyönyörű
verseny volt, nagyon szép környezetben. Nem bántam meg, csak elfáradtam.
Tapasztalatnak és edzésnek mindenképp jó volt. Azt, hogy milyen waxot kell
feltenni azt még mindig nem tudjuk, de arra legalább már rájöttünk, hogy ezekre
a versenyekre is min két rétegben kell feltenni a csúszówaxot. Azt is láttam,
hogy önmagamhoz képest nagyon sokat erősödtem, mert korábban ennyit nem tudtam volna
párosbotozni.
Kb 35 km-nél megelőztem egy fickót, aki beállt mögém és jött velem.
Én végig párosbottal mentem, és hallottam, hogy ő is azt csinálja, amit én. Ha
nyomot váltottam, rögtön átjött ő is, és végig tolta velem a célig. A célban
odajött hozzám és mondta, hogy gratulál, mert neki konkrétan leszakadt a karja,
és nem semmi, hogy ezt én végig így tudtam nyomni :-)
Szóval fejlődöm azért magamhoz képest.
A Jizerska-hoz képest is javítottam kicsit az időmön, pedig ott nem kellett a kontaktlencsémmel sem bíbelődni. Még néhány évtized és a matuzsálemek között már egész jó leszek :-)
Következő verseny a
Transjurassinne 56 km február 7-én. Miben is reménykedjek? Nem waxolunk mellé,
nem fog fújni a szél, nem szakad a hó, nem esik ki a kontaktlencsém, nem lesz
túl hideg, nem lesz túl kevés a hegy, nem lesz túl sok a hegy, ki fogom bírni….! :-)
