CHINA VASALOPPET
2016. JANUÁR 4.
Az idei célunk a Worldloppet Gold Masteri cím megszerzése,
amihez ebben a szezonban még 5 Worldloppet versenyt kell teljesítenünk.
Megnéztük a versenynaptárat, és megpróbáltuk összeegyeztetni a saját
időbeosztásunkkal.
Az 5 versenyt januártól márciusig úgy kellett elosztani,
hogy legalább 2 hét legyen a versenyek között, ne a tavalyikat fussuk újra, és
ne üsse az egyéb itthoni dolgainkat. Januárban alig van verseny, a legtöbb WL
verseny februárban és márciusban van. Így nem volt egyszerű feladat, és idén
sokfelé meg fogunk fordulni, de összehoztuk :-)
Így esett a választás a China Vasaloppetre is. 2014-ben,
amikor kint voltunk Svédországban az „igazi” Vasaloppeten, ott kampányoltak a
kínaiak, hogy ez a versenyük bekerülhessen a Worldloppet sorozatba. Itt
hallottunk először erről a versenyről.
Aztán 1,5 nap utazás után megérkeztünk Changchunba. Nem volt
egyszerű az út. Budapesten feladtuk a csomagokat a reptéren, a sílécekért külön
kellett fizetni. Érdekes, csak itt kellett külön fizetni érte, sehol máshol nem
kértek pénzt és simán bevették. A csomagjaink Párizson keresztül Shanghai-ig
mentek, ott nekünk össze kellett szedni őket, és újra feladni Changchunba, mert
a kínaiak ezt nem csinálták meg.
A gépünk késett, kevesebb, mint egy óránk volt
mindenre, a csomagok lassan jöttek. Végre összeszedtünk mindent és elindultunk
becsekkolni újra, ekkor már csak 10 percünk volt, és ott közölték, hogy a másik
terminálról megy a gépünk. Na remek, akkor rohanás! A másik terminál kb 15 perc
rohanásra volt, így nem volt nehéz lekésnünk a gépet…
Akkor rohangálás egyik ablaktól a másikig, egyik terminálról
át a másikra, de Ati elintézte, hogy kapjunk egy másik repjegyet a következő
járatra. Végül 1.5 nap utazás után végre megérkeztünk Changchunba, ahol angolul
nem beszél senki, és ahol nem volt pénzváltás a reptéren, így nem tudtuk
kifizetni a taxit. Felhívtuk a szállásadónkat, hogy esetleg kisegítene-e némi
yuan-nal, amikor megérkezünk… :-)
A versenyzők hivatalos szállása a Sheraton Hotelben volt.
Ezt mi nem gondoltuk kifizetni, de Ati talált az Airbnb-n egy olcsó apartmant,
15 perc sétára a Sheraton Hoteltől. Szuper, ügyes!
A fickó várt minket,
kifizette a taxit, megmutatta a kecót, kaptunk tőle néhány tudnivalót és egy
kínai mobiltelefont, elmondta, hogy ha szeretnénk kutyahúst enni, akkor hívjuk
őt, mert tud egy jó helyet a közelben, valamint elmondta, hogy a lakópark
bejáratánál a közösségi épületben az ott lakóknak ingyen van a kávé… :-) És tényleg ingyen
volt… :-)
Utána lefeküdtünk aludni és aludtunk másnap délig. Az
időeltolódás 7 óra, így kicsit kótyagos fejjel voltunk pár napig. Az első nap
legnagyobb feladata keresni egy ATM-et és pénzhez jutni, elmenni bevásárolni,
hogy legyen kajánk, és megnézni a Sheratont, hátha jutunk vmi infóhoz.
Infó nem volt, pénzt
vettünk fel, a kaja dolog már érdekesebb volt. Csak kínaiul volt mindenre
ráírva, hogy az micsoda, és nem voltak éppen bizalomgerjesztő dolgok. Hát
izgalmas lesz főzni… Mindegy tészta volt, rengeteg zöldség, salátaféle fű, meg
izé, amik nagyon finomak voltak, szójaszósz, tojás, és húsnak a löncshús volt
az egyetlen, amit meg mertünk kockáztatni, bár azt itthon vagy 20 éve nem volt
gusztusom enni, de ott mégis ez tűnt a legjobb választásnak.
Semmiképp sem
akartam kutyahúsba belefutni… Kenyér az csak olyan édes kalácsféle, mézet nem
lehet kint enni, mert petróleum íze van, tejtermék nem volt, csak valami
zacskós izé, amire azt hittem, hogy tej, végül kiderült, hogy joghurt, ami egy
nagy zacskóban volt 10 kis zacskó… Kávé csak kis tasakos nescafe 3:1 vagy 2:1.
Másnap is még elég sokáig aludtunk, persze mert csak éjjel 3
körül tudtunk elaludni. Elmentünk begyűjteni az infókat a pályáról. Megkerestük
a parkot, ahol a verseny lesz, kisétáltunk, és akkor fedeztük fel először a
hószobrokat.
Pálya nem volt még semmi, de a hószobrokról tudtuk, hogy itt lesz
a rajt. Tátva maradt a szánk, pedig akkor még nagyban dolgoztak, sok szobor még
csak egy hókupac volt. Szétnéztünk és hazagyalogoltunk.
Következő napon nyitott a race office a Sheratonban,
felkeltünk délelőtt, átmentünk és megtudtuk, hogy délután ki lehet menni egy
busszal a pályára kicsit csúszkálni. Felvettük a rajtszámot, és akkor
szembesültünk vele, hogy minden verseny fő támogatója a Swix, akiknek a waxokat
és a waxtippeket kellene osztani, akiktől waxot akartunk venni a versenyre,
összesen 2 db molinóval képviselteti magát Kínában. Hát ez tök jó, mert mi
ugyan vittünk pár dolgot, de közel sem volt mindenünk.
Otthon néztem, hogy az
időjárás Changchunban, nappal -15 körül, éjszaka bőven -20 alatt van standard,
és mindig fúj a szél, ami miatt a valós hőérzet nappal is van, hogy -20 fok
felett van. Tehát bepakoltam az összes leghidegebb waxunkat, meg citlinget,
vasalót, kefét, aztán gondoltuk, ami hiányzik, majd megvesszük kint. Klisterből
csak egyet találtam, rúd waxunk volt pár db. Csúszó waxból pedig csak kettő
volt, de azok sem voltak nagyon mínuszosak, de hát majd úgyis veszünk kint….
Fasza, akkor abból kell gazdálkodnunk, amink van vagyis nincs, mert nincs wax,
nincs waxtipp, ez aztán az igazi feladat. Így futni 50 km-t extrém hideg
időjárásban, klasszikus stílusban… Úgyis megfogadtam Livignoban, hogy a
következő versenyre nem fogok waxtippet nézni, hát most legalább megtarthatom a
fogadalmamat :-)
Waxoltam valamit a lécekre, aztán délután kimentünk síelni.
Nem találtuk meg, hogy honnan indul a pálya, úgyhogy valahol becsatlakoztunk és
síeltünk egy órát, mert utána már ment vissza a busz. Nem volt olyan rossz a
tapadó, de egy óra alatt lekopott. Azt láttuk, hogy nem klister lesz a nyerő,
hanem rudat kell waxolni a versenyre is. Este waxoltam megint, de most raktam
fel vagy 6 réteget a rúdból.
Másnap már reggel 9-kor ment ki a busz a pályára. Mikor fel
akartunk szállni a buszra, kérdezték, hogy van-e service kártyánk. Mondtuk,
hogy nincs. Akkor gyorsan szerezzünk egyet, mert anélkül nem szállhatunk fel a
buszra.
Berohantam a hotelba, kerestem valakit, aki beszél angolul, a 3. ember
megértette mit akarok, lekísért a race office-ba, ott szintén kb a 3. ember
felfogta, hogy nekem azonnal egy kártya kéne, mert anélkül nem visz el a busz,
ami viszont már tíz perces késében van miattunk így is kb 20 emberrel a
fedélzetén…
Akkor bekapcsoltak egy
számítógépet, megkerestek a listában, hogy ott vagyunk-e, és nem értették, hogy
nekünk miért nincs kártyánk. Mondtam, hogy adjanak egyet gyorsan. Ok, vegyek
egyet. Jó, de nincs nálam kp, csak kártya. Akkor menjek fel az online
oldalukra, ott regisztráljak be és ott vegyek kártyát, és majd a rendszeren
keresztül tudok kártyával fizetni. Hát persze, és a busz fent meg majd megvár…
Akkor megjelent Ati is, akinél volt kp. Mondtuk, hogy akkor
kérjük gyorsan azokat a kártyákat. Mondták, hogy 60 euro. Ati odaadta, majd közölték,
hogy fejenként...
Basszus, micsoda vastagon fogó tolluk van ezeknek! A buszút max
10 percig tart, hiszen előző nap simán kisétáltunk. De hát nem volt mit tenni,
kifizettük. Soha többet nem kérték a kártyát….
A pályából most már készen volt 8 km. A hószobrok nagyja is
készen volt már. Szép idő volt, sütött a nap, és eszméletlen hideg volt.
Próbálgattuk a lécet, és a pályát, kint voltunk kb 1.5 órát, és utána már jött
is vissza a busz. Este nekiláttunk waxolni, mert másnap verseny. 7.40-kor
indult ki a busz a hotel elől, a rajt pedig 9.40-kor volt.
A két lécet 3 óra alatt waxoltuk le. 3 réteg csúszówax, de
sajnos csak -5-10-es csúszónk volt, ez volt a leghidegebb, gondoltuk, hogy ez
nem lesz jó, de nem tudtunk mit tenni, mert nem volt másunk. Tapadót feltettem
8 réteget+ az alapot, bízva abban, hogy kitart valameddig.
Aztán másnap kelés hajnalban, indulás a hotelhez. Borzasztó
hideg volt, kb -20 lehetett reggel, és fújt a szél. A busszal kiértünk 8-ra a
helyszínre és döbbenten láttuk, hogy a melegedő, vagy changing room az egy sima
5x5 méteres sörsátor, aminek a közepére betettek egy szénnel fűtött
olajoshordót.
Majdnem megfagytam, elképzelhetetlennek tartottam, hogy kb
egy óra múlva le fogok vetkőzni, beállok a rajtba és lefutok 50 km-t. Ez a
hideg miatt is hihetetlen volt, meg az 50 is soknak tűnt, mivel az idei szezonban
eddig egyszer futottunk 24 km-t, meg azóta párszor csúsztunk Tauplitzon egy
keveset. Kicsit merész vállalkozás így odaállni egy 50 km rajtjába, de hát ez
van…
Elmentem pisilni a rajt előtt. Hát a kínai toi toi az egy
remekmű. Egy fém csapóajtóra kell ráállni, ami a nyomásra szétnyílik alattad,
és egy kb 20x20-as lyukat nyit. Ebbe kell beletalálni, miközben műanyag talpú
havas sífutó cipőben egyensúlyozol egy lejtős fémlemezen, amiről állandóan le
és szétcsúszik a lábad, de akkor zárul a lyuk… Igazán komoly feladat volt…
A rajt előtt azért a kínaiak kitettek magukért.
Kivonultatták a katonaságot díszőrséget állni, különböző műsorokkal
szórakoztattak minket, bár én ebből semmit sem láttam, mert az olajoshordó
mellett próbáltam életben maradni, és életet lehelni az elfagyott ujjaimba. Aki
nem sífutó, annak mondanám, hogy a sífutó kesztyű egy vékony kis cérnakesztyű,
amit nem épp -18 fokra és viharos szélben való alkalmazásra terveztek.
Eljött a pillanat, amikor le kellett vennem a kabátot, és le
kellett adni a ruháinkat. Felvettük a lécet, csúsztunk párat, és akkor már
tudtam, hogy az a -5-10-es wax ide nagyon kevés, és éreztem, hogy a léc brutál
lassú. Na mindegy, mivel nem volt más, így ez volt.
Beálltunk a rajtba és ekkor még a tanácselnök vagy ki a
franc szövegelt nekünk egy csomót, amíg mi mozdulatlanul állva, kevéske
ruhánkban kockára fagytunk, pedig így is annyi ruha volt rajtam, mint még versenyen soha. Aztán végre elengedtek minket, mi pedig kicsúsztunk
a fenséges díszletek közül.
Bementünk az erdőbe és egyből emelkedni kezdtünk. Egyszerre
engedték el az 50 és a 25 km rajtját, mivel ugyanaz a kör volt, csak nekünk
kettő. Mondjuk az elég furcsa, hogy Kína a világ egyik legnagyobb országa, és
nem találtak egy olyan helyet, ahol egyben le tudtuk volna futni az 50-et,
ehelyett 2x futottunk 25-öt. Utálok körözni.
Elindultunk felfelé a hegynek és tudtuk, hogy ez így lesz kb
15 km-ig. Egy laposabb rész volt két hegy között. Az első hegy az egy kisebb
lesiklópálya tetejére ment fel, utána laposabb, kis lejtő, majd egy kb 5 km-es,
de jól futható emelkedő következett. Egész jó volt a tapadó, bár lefelé
mindenki elment mellettünk. Hát igen, meleg volt a csúszó a hidegbe… :-)
Plusz high fluoros
waxot tettem fel, és fogalmam sincs, hogy a low fluoros jobb lett volna-e… Ezt
azért vki elmondhatná nekem, hogy mikor melyiket kell feltenni, milyen
időjárásban, milyen hóra használjuk melyiket. Zolika? :-)
Miután a második hegyre is felküzdöttem magam, onnantól már
laposon mentünk. Először bementünk egy nádasba, ahol kb 300 méteren keresztül
hátszél volt, és ez nagyon szuper volt! Utána fordultunk és az az igazi északi
sarkköri viharos szél tombolt a képünkbe, ami az eleve -18 fokban tök jól
esett. Azt olvastam, hogy a tényleges hőérzet a szél miatt kb -25 fok volt. Aki
még emlékszik a Delta című műsor első képsoraira, az tudja miről beszélek.
Ömlött a könny a szememből, és fejet lehajtva neki kellett feszülni, hogy
haladni tudjak. Majd szétfagytam, pláne úgy, hogy addigra a hegyen előtte már
megizzadtam.
Kiértünk a nádasból egy teljesen nyílt terepre, onnan a tópartra,
majd kb 4 km múlva fordulás és a tavon vissza a stadionba. Ez azt jelenti, hogy
kb 10 km teljes szélárnyékmentes terület volt, ahol végig tombolt a szél,
mindenféle dolgokat belefújva a nyomba. Aki indult már diagonál versenyen az
tudja milyen frankó tapadó waxszal rácsúszni egy zsebkendőre…
Az első kör végén visszaértünk a stadionba, ahol a 25-ösök
behúztak a célba. Nagyon kacsingattam abba az irányba én is, gondoltam öregszem
már biztosan, mert nekem most ez a 25 elég is lenne, egyáltalán nem vágytam a
következő körre. De mivel rajtam sárga rajtszám volt a 25-ösökön meg kék, így
engem a szervezők szigorú ábrázattal eltereltek jobbra, és így elindulhattam a
következő körre. Be az erdőbe és irány a hegy.
A hegyen konstatáltam, hogy némi
waxhiány lépett fel nálam, mert már nem fogott olyan jól, mint az első körben.
Nehezen léptem el, sokszor kirúgott. Nos, akkor mit csináltam megint rosszul?
Vettem a basic waxot, felkentem, bevasaltam, vártam, amíg kihűlt, majd 8
rétegben egyesével felkentem és elsimítottam a kick waxot. Ezek szerint 8 réteg
kevés 50 km-re, mert lekopik. Tény, hogy műhó volt, ami agresszívebb, mint a
rendes, de nem volt nagy szemcséjű hó, nem volt annyira durva. De akkor hogy
marad fent a verseny végéig a tapadó? Vagy meg kellene állni verseny közben
waxolni? Ez hülyeség! Vagy mindenkinek lekopik, és ez van? Akkor mi van a 90
km-en, amikor nem klistert waxolnak? Hányszor állnak meg?
Na mindegy, felküzdöttem magam a két hegyre, aztán be a
nádasba (hátszél :-)),
és utána 10 km pofaszél. Annyira fáztam, hogy a végén borzasztóan lemerevedve
már csak azért siettem, hogy minél hamarabb beérjek és felvehessek vmi ruhát,
ott a pályán még az olajoshordó mellett a „changing roomban” történő átöltözés
is csodás programnak tűnt.
A könnyeim folyamatosan ömlöttek, na nem a
szentimentális hangulatomból eredően , hanem inkább a pofaszélnek köszönhetően.
Éreztem, hogy nem tudom már jobban behúzni a nyakamat a vállaim közé,
valószínűleg az 50 km-en a nyakam így is veszített pár centit a hosszából.
Aztán végre ráfordultam a célegyenesre, becsúsztam a szobrok
közé, most már mehettem balra a célba, és ott várt Ati is :-)
A célban megkaptuk az
eddigi legszebb érmünket, ami gyönyörű és utólag mindig azt mondom, hogy már
csak ezért is megérte :-)
Nem mondom, hogy nem örültem, hogy vége van, és hogy végre kikérhetem a ruháimat a depóból. Aztán az olajoshordó mellett átöltöztem, és kicsit kevésbé fázva sétáltunk még egyet a fantasztikusan, egyedülállóan csodálatos hószobrok között.
Hatalmas élmény ilyen kulisszák között
versenyezni, ilyet szerintem nem sokan mondhatnak el magukról. Ilyen díszlet
nem sok helyen van!
Még anno kb 1991-ben indultam egy versenyen Olaszországban a
Trofeo Topolino-n Castello di Fiemme-ben, ott voltak a Disney mesefigurák 4-5
méter magas jégből kifaragva. Az is elképesztő látvány volt akkor, de itt ezek a kínai szobrok semmihez sem fogható. Ez nem a kínai gagyi, hanem igazi mesterművek voltak, amit egy csomó egyszerű ember
farigcsált, heteken keresztül egyszerű szerszámokkal.
Hihetetlen alkotások,
nagyon aprólékos kidolgozással. Kb 150-200 db ilyen szobor lehetett, egy
komplett utca is (itt volt a rajt és a cél), és sok kisebb nagyobb szobor. Volt
olyan is, ami kb 25 méter magas lehetett, és vagy 80-100 méter hosszú.
Utána felültünk a buszra, ami hazavitt minket. Aznap nem főztem, hanem elmentünk kajálni. Az étlapon a képek alapján böktünk rá a kajákra (vigyázva, nehogy kutyahús legyen), és mivel reggel egy szelet kaláccsal a gyomrunkban indultunk el otthonról, a verseny közben etetés nem volt, csak itatás, így két db zselével vészeltük át a napot, ezért elég bátran bökdöstük az étlapot. Egy idő után közölte a pincér srác, hogy szerinte már elég lesz... :-)
Finom volt, kiadós volt, utána meg nem kellett altatni
minket. Másnap délelőtt kimentünk a reptérre és elindultunk haza, egy újabb 1.5
napos tortúrával, itthon meg küzdünk megint a 7 óra eltolódással.
A következő verseny a Dolomitenlauf lesz. Én klasszikus
stílusban (jó waxszal :-)) nyomom, Ati skatingre nevezett. Addig nem tudom, hogy mit
fogok tudni edzeni, havon állni biztosan nem fogunk sokat, hó sincs, időm sem
lesz, de majd csak alakul valahogy. Azért furcsa, hogy január közepén sehol
sincsen hó, a Dolomitenlauf is rövidített pályán zajlik majd, mert az eredeti versenyt nem tudják megcsinálni.
És mi a "legjobb"? A skating versenyt rövidítik 20 km-rel, de a classic, az marad ugyanannyi...
Nincs igazság.... :-)
