Vérkör 2014

Vérkör 77+5 km teljesítmény és tájékozódási túra!!!

2014. május 9.

Nem tudom már, hogy pontosan hogyan jött az ötlet, de amikor a Gerecse 50-en láttuk kifüggesztve a kis VérKör táblát, akkor már tudtuk, hogy mi is ez. 

Persze ott, akkor, szakadó esőben, kb 45 km után a francnak se volt kedve ezen komolyan elgondolkozni.

Aztán viszonylag könnyedén túl lettünk a Gerecsén, életünk első teljesítménytúráján, és elkezdtünk gondolkozni a következő kihíváson. Mert, hogy kihívás az kell. Az mindig kell. Mind a ketten sportolók vagyunk, (a sífutólány és az evezős) így nem is gondolkoztunk sokáig a VérKörön. Menni kell, mielőtt még nagyon meleg lesz.

Neveztem a honlapon, vettem egy Vértes térképet, beszereztük a kajákat, energia utánpótlást és május 8-án csütörtök este lementünk Oroszlányba.

Reggel 6-os indulást terveztünk. 6.09-kor lehúztuk a rajtkódot és elindultunk életünk 2. teljesítménytúrájára. A Gerecsén már rájöttünk, hogy a teljesítménytúra az 50 km-nél kezdődik, alatta csak kirándulás van. A Gerecséből kiindulva úgy terveztük, hogy 5.5km/h átlagsebességgel kb 14-15 óra alatt lenyomjuk. Ja persze, csak a Gerecsén mész a többiek után, nem keresgéled az utat kilométerenként, ott vannak frissítőállomások, és nem gond, ha menet közben elfogy a vized, nem ketten mentek, hanem rajtad kívül még vannak több ezren, és visz a tömeg magával. Mindegy, ezt mi is csak utólag tudjuk már :-)

Szóval elindultunk és kb 300 méterrel később vki a nevünkön szólított. Reggel hatkor Oroszlányban…!? Az egyik ötletgazdának, Nagy Lacinak pont munkába induláskor csipogott a telefonja, hogy elindultunk, gondolta arra kanyarodik és megnézi kik a mai vállalkozók. Megkaptuk a kezdeti iránymutatást és nekivágtunk a Vértes legszebb helyeit felfűző 77 km-es körtúrának. Jól indult, nagyon jó tempóval haladtunk az első ellenőrző pont felé, ami 16.2 km-re volt. 3 órán belül odaértünk volna, ha nem nézünk el egy jelet és indulunk el egy teljesen más irányba. Aztán jött az első „váljunk ketté, te arra mész én erre, aztán ha látsz vmit, akkor fütyülj…”

Tíz perces kolbászolás után találtunk egy halvány kék keresztet, amin elindultunk. Aztán soha többet nem láttunk semmilyen jelet azon az úton…. A fene se tudja hová jutottunk, de olyan szinten letértünk a turistaútról, hogy sehol sem találtunk semmit. Jött a második „te arra mész, én erre….” és végül a gondviselés a segítségünkre küldött egy kutyás srácot, akinek a vehemens kutyája majdnem véget vetett az én túrámnak. A srác végül sikeresen begyűjtötte a német juhászt, és elnavigált minket  a közelben lévő kulcsosházhoz, és megmutatta, hol találjuk a kék jelet. Oké, már csak a VK jelet kéne megtalálni valahol az erdő közepén valamelyik fán. Tű a szénakazalban… Jött a harmadik „ te menj arra, én megyek erre…

Megtaláltam a kék keresztet, amin elvileg jönnünk kellett volna. Gyors telefonos segítség, elindultunk visszafelé a kék kereszten és máris röpke 35 perc elteltével megtaláltuk az első QR kódot….

Na nem baj, majd behozzuk, futunk a következő pontig. Mondanom sem kell, hogy szinte az egész track emelkedő volt, úgyhogy megint nem tudtuk a módosított tervet hozni. Mindegy, a jel simán meglett, hurrá, indulás tovább.

Következő pont 12.6 km-re volt. Közben elfogyott a vizünk, de nem térünk le, holmi Szép Ilonka forráshoz, mert az legalább 400 méter plusz lett volna, és így is veszítettünk már egy csomó időt, úgyhogy majd lesz valahol valami település (térkép szerint Vérteskozma), ahol veszünk vizet. Már nincs messze….

Aha persze…

Ez a track volt az egyik mélypont. Először is, megint elkavartunk. Elindultunk a műúton, aztán rájöttünk, hogy ez elkanyarodik, nekünk meg baromira nem arra kéne menni, úgyhogy vissza, zöld jel keresés és be az erdőbe. Nekem itt volt a holtpontom. Nem volt ugyan több, de ezt akkor még nem tudhattam, viszont azt tudtam, hogy kb 25 km-nél járhatunk, és hogy ez még nagyon hamar van. Mindegy, az ilyenkor szokásos stratégia, nem hisztizünk, nem nyavalygunk, csöndben maradunk. Szóval bandukoltam kb 50 méterrel lemaradva, és elvoltam magammal. Közben volt időm megfigyelni, hogy kezd fájni a lábam, elkezdődött a vízhólyaggyártás.

Rájöttünk, hogy Vérteskozmán nem fogunk vizet venni, mert nem érintjük, csak elmegyünk mellette. Szóval marad a szomjúság. Ekkor kiértünk az erdőből, ahol nagyon hosszan egy murvás úton mentünk tovább. Iszonyat meleg volt, víz sehol. Eszembe jutott, hogy a honlapon, mintha láttam volna „vízvételi lehetőségek” menüpontot, úgyhogy elkezdtem keresgélni a telefonomon, de sajnos nem találtam meg. Viszont találtam egy olyan leírást, hogy mire figyeljünk a túra alatt, és a főbb eltévedési lehetőségek ott voltak leírva. Basszus ott volt a kék kereszt is…!

Na mindegy, jobb későn, mint soha, és milyen jó, hogy megtaláltam ezt a kis leírást, mert épp újra eltévedtünk. Elmentünk valahol egy sárga jelzés mellett, ami valahol 100-rel beljebb volt egy fára felfestve, ami tavasz lévén leveleket növesztett és tökre nem lehetet látni, de ez vitt le a murvás útról. Szóval megint vissza kb 1.5 kilométert, meleg van, vizünk nincs, szomjasak vagyunk…. De legalább túljutottam a holtpontomon és növesztettem néhány vízhólyagot is. Beértünk Csákvárra, rácsatlakoztunk egy utcai csapra….

Következő pontot megtaláltunk, jöhet a negyedik. Gém hegy. Hát jó, csak mielőtt odaértünk, előtte Gánt után elkavartunk a kéken. Nem baj 500 méter vissza, fel a dombra. Aztán be az erdőbe, és még jobban fel a dombra. És csak mentünk, mentünk, de a térkép azt mutatta, hogy már le kellett volna menni balra. Na jó, akkor „te menj erre, én megyek arra….” Megvan a zöld háromszög, és megvan a jelzés. Szuper! Még jó, hogy van térképünk, amit egyébként, ha csak 100x megállsz, megnézed, tanakodsz felette, már csak az min 100 perc holtidő a túra alatt. Legközelebb GPS-t kell hozni.

Következő pont 10.2 km-re (összességében az 52.1 km-nél) volt. Hát irány oda. Akkor már számtalan mennyiségű, jól fejlett vízhólyagot növesztettem. Pedig egy csúcsminőségű trail cipő volt rajtam - a barátaim mondták, hogy HOKA-t kell venni - de nem is a cipővel volt a gond. Rá kellett jönni, hogy a zokni is egy kardinális kérdés, azt viszont sikerült elrontani. De menni kell, mert még nagyon messze van a vége. Megtaláltuk az 5. ellenőrző QR kódot is, de ott meg nem volt térerő. Ott kb 20 percet vesztegeltünk, nekem sikerült, és végül nem vártunk tovább. Lefotóztam a QR kódot, tovább mentünk, és ha majd lesz térerő, akkor az én telefonomon lévő fotóról a másik telefon is betölti a kódot. Így is lett!

Szuper, már csak egy pont (igaz az még 15.8 km), és utána már Oroszlány jön. Ez ott, akkor olyan hihetetlen volt. Már jövünk vagy 12-13 órája és van még hátra 25 km. Ebbe belegondolni valami elképesztő érzés volt. Mindenünk fájt már, régen nem tartottunk semmiféle tervet, viszont megértettük, hogy a többiek, akik előttünk teljesítették a túrát, miért mentek hasonló időt. Közben ránk esteledett. Még jó, hogy tettem be elemlámpát, mert a terv szerinti 20 órás beérkezéshez nem kellett volna. Mindegy,gondoltam nem foglal sok helyet. És milyen jól jött. 4 óra mászkálás a korom sötét, sáros erdőben, lámpa nélkül keresgetve a jeleket, biztosan jó lett volna…:-)

Utolsó pont kisebb keresgéléssel meglett és miközben épp leolvastuk a kódot láttuk, hogy valaki fut felénk. Ki mászkál este 10kor az erdőben rajtunk kívül?? Laci futott ki elénk, hozni egy kis vizet, csokit és némi mentális erőt a végére. Mindjárt más volt így letolni az utolsó 8.3 km-t, hogy közben az ember sztorizgat, beszélget, nem a bicegős járására, fájós mindenére és a halványan felfestett jelekre figyel. Laci tudta az utat, nem kellett többet elővenni a térképet, közben megtudtunk mindent a túra történetéről, a környékről, kaptunk egy kis éjszakai idegenvezetést, hogy ide majd jöjjünk el nappal is, és szépen, szinte észrevétlenül besétáltunk Oroszlányba. Lehúztam az utolsó QR kódot és felvillant a telefonomon a „Gratulálunk, szintidőn belül teljesítetted a Vérkört!” felirat.

Hát azért ez nagy boldogság volt. Rögtön utána a barátnőm küldött egy sms-t, hogy „Gratulálok! Ügyes kislány!”

Erre megjelent Csige Fecó is, aki a leggyorsabb biciklis teljesítő címet viseli, jött ő is harmadmagával gratulálni. Éjfélkor, 17.37 perc gyaloglás után ott álltunk az oroszlányi sportcsarnok előtt és egy rögtönzött díjátadó ceremónia keretén belül megkaptuk életünk eddigi legszebb érmét. Igaz járni, állni akkor éppen nem nagyon tudtunk már, de azt akkor is tudtuk, hogy már csak ezért az éremért megérte!

Meg azért is, hogy megtapasztalhattuk Laci és Matyi egyedülállóan szuper túrájának a hangulatát, teljesítettük a távot, ami 77 + minimum 5 km volt, és mert Lacitól olyan nagy dolgot kaptunk ajándékba, amit emberségnek, segítőkészségnek, lelkesedésnek, lelkiismeretességnek hívnak. Mindenkinek ajánlom, hogy próbáljátok ki a túrát, próbáljátok ki magatokat és ismerjétek meg a srácokat, mert csak nyerhettek vele és mert nagy élmény!

Aztán már csak néhány apró dolog volt aznapra hátra. Hazavezetni Budapestre, felvánszorogni a negyedik emeletre, lezuhanyozni, kiszurkálni a számtalan vízhólyagot, kiszedni a kullancsokat és kb éjjel 3kor már aludtunk is.

Másnap már nem volt olyan tragikus a helyzet, délután már azon beszélgettünk, hogy szerzünk egy GPS-t és megcsináljuk terv szerint, tehát 14-15 óra alatt. Aztán vasárnap a fiókból előkerült egy GPS, mert hát mint kiderült van ilyenünk, de a legkeményebbek térképpel, víz nélkül, rossz zokniban, a tudnivalók kinyomtatása nélkül vágnak neki egy ilyen túrának. Még jó, hogy legalább arra nem hallgattam, hogy „nem kell zseblámpa, hisz 20 órakor, amikor beérünk még világos van…. :-)


Szuper volt, köszönjük a lehetőséget! Jövünk még! :-)